Ünnepekre hangolódva

Tudatos készülődés az ünnepekre:

Közeledünk az év legcsendesebb időszakához. Amikor valahol fontos, hogy bent is kicsit nagyobb csend legyen, hogy jobban hallhassunk, láthassunk.. megláthassuk azt, amit varázslatnak hívunk..

Mi is ez az ünnepi érzés, ez a varázslat, amire mindannyian vágyunk?

Ami néha nehéz, mert nem jön, néha meg nem teszünk semmit és jön.

Keresünk valamit, ami más, mint általában, ami összeköt az időtlennel, valami tisztával, fényessel, ahol áramlik, egy mindent összekötő érzés.

Hiszem, hogy ha néha csak pillanatokra is, de mindannyiunk számára elérhető ez. Hiszem, hogy az emberi természet része ez az öröm, ez a mély találkozás mindennel, ez a lelassult pillanatról pillanatra megélt derűs jelen, mindez, amit ilyenkor ünnepekkor keresünk. Ám ami mindig ajándékként tálcán van kínálva számunkra.

Először is fontos, hogy jóban legyünk azzal, ami most van, és magunkkal, ahogy épp vagyunk, és ezzel a testtel, ezzel a lélegzettel ahogy itt hullámzik, és a szívvel, ami azért van, hogy érezzen. Mindennek meg kell érkeznie önmaga helyére, mint ahogy a hópehely finoman megérkezik a helyére. Pont ebben a minőségben: nem erőltetve, csak figyelve.

Néha nem könnyű ez az elfogadás, de kezdhetjük azzal, hogy leülünk és ezzel a szándékkal vagyunk jelen, és meglátjuk mi lesz. Odafordulhatunk magunkhoz és ahhoz, ami bennünk van, és kedvesen tudatosíthatjuk, hogy milyen jó, hogy ilyen szándékunk van. Hogy milyen jó, hogy vágyunk erre és milyen jó, hogy érzünk. A szándék majd szokássá válik. Így elkezdhetjük ennyivel.

Az ünnepekre előre készülhetünk ezzel a szándékkal, és még időben ezzel a tervvel, hogy nem zsúfoljuk tele a napokat, és időben gondolunk arra, hogy teret hagyunk, üres perceket, órákat, amit meg tud tölteni az, amit valójában keresünk. 

Valójában a mi feladatunk, nem aktívan keresni, hanem csak üres teret készíteni, amibe megérkezik az, ami a csendes elmének ajándék, az ami túl van az elmén és az akaraton. Én ezt hívom varázslatnak.

Ehhez csak az a szándék kell, hogy nem zsúfolunk tele, és sehova nem rohanunk, mert akkor végre megszusszanhatunk a semmi puha karjain.