Ünnepekre hangolódva

                             "Megszusszanhatunk a semmi puha karjain.."

Közeledünk az év legcsendesebb időszakához. Legalábbis aminek ez lenne a célja, a téli napfordulóval és évkör zárással, amikor is a sötétség és csend édes meséket suttog nekünk, ha elég jól hallgatunk. Bár tudom, hogy sok helyen ez kifejezetten pörgős, nyüzsgő időszak, valójában mégis ilyenkor lenne lehetőségünk találkozni a csend varázslatával. Van ebben az időszakban valami.. Ebben a lecsupaszított, éteri lilás-szürke, fagyosan puha, álomidőszakban: bent is, kint is kicsit nagyobb lesz a csend ha engedjük, hogy jobban hallhassunk, láthassunk.. megláthassuk a varázslatot, amit talán már elfelejtettünk.Közeledünk az év legcsendesebb időszakához. Ebben a lecsupaszított, éteri lilás-szürke, mindent átmosó, arcot frissítő, álmomidőszakban: bent is, kint is kicsit nagyobb lesz a csend, hogy jobban hallhassunk, láthassunk.. megláthassuk a varázslatot, amit már rég elfelejtettünk.

Mi ez az ünnepi érzés, ez a varázslat?

Keresünk valamit, ami más, mint általában, ami összeköt az időtlennel, valami tisztával, fényessel..

Ha néha csak pillanatokra is, de mindannyiunk számára elérhető ez. Az emberi természet része ez az öröm, ez a mély találkozás mindennel, ez a lelassult pillanatról pillanatra megélt derűs jelen, mindez, amit ilyenkor annyira keresünk. Ám ami mindig ajándékként tálcán van kínálva számunkra.

A kapu ehhez: hogy először jóban legyünk azzal ami most van, és magunkkal: ahogy épp vagyunk, és ezzel a testtel, ezzel a lélegzettel, ahogy itt hullámzik, és a szívvel és azzal amit érez. Hogy elfogadjuk, hogy lehet, hogy nem pont azt érezzük, amit szeretnénk, vagy ha nem úgy sikerül az ünnep, ahogy szeretnénk.

Mindennek meg kell érkeznie önmaga helyére, mint ahogy a hópehely finoman pont a helyére hullik. Ebben a minőségben: nem erőltetve, csak figyelve.

Néha nem könnyű ez az elfogadás, megérkezés, de kezdhetjük úgy, hogy ezzel a szándékkal vagyunk jelen, és meglátjuk mi lesz. Odafordulhatunk magunkhoz és ahhoz, ami bennünk van, és kedvesen tudatosíthatjuk, hogy milyen jó, hogy ilyen szándékunk van. Milyen jó, hogy vágyunk erre a megérkezésre és milyen jó, hogy érzünk.

Az ünnepekre előre készülhetünk ezzel a szándékkal, és még időben ezzel a tervvel, hogy nem zsúfoljuk tele a napokat, és időben gondolunk arra, hogy teret hagyunk, üres perceket, órákat, amit meg tud tölteni az, amit valójában keresünk.

Ehhez csak az a szándék kell, hogy hagyunk időt, mert akkor végre megszusszanhatunk a semmi puha karjain.

Valójában a mi feladatunk, nem aktívan keresni, hanem üres teret készíteni, amibe megérkezik az, ami a csendes elmének ajándék, az ami túl van az elmén és akaraton: a varázslat.