Hogyan kezdődött..

"Hiszem, hogy ha megnyitjuk magunkat, a természetnek, akkor a természet fog rajtunk keresztül mesélni.

Ahol hagyom, hogy az ég megszólítson, hogy a távolság meghívja a tekintetem, az illatok beleivódjanak a sejtjeimbe, ahol az erdő levelein átszűrődő délutáni fény megmelegítse a szívem. Ha épp más nincs, mert nem tudok leülni, füstölőt gyújtani, és koncentrálni, akkor is kimegyek, hogy találkozzam a világgal."  

Bár idővel biztosan mesélek még magamról, de ha mégsem tudod ki vagyok, a Rólam menü pontban találsz egy szöveget, amit magamról gondoltam, amikor azt írtam. 

Mert ez az első Blog bejegyzés inkább most a Manami-ról fog szólni. Egy kicsit mesélek, hogyan is indult el. Először is odanyúlnék vissza, hogy gyerek koromban, a legszebb élményeim közé tartozott általános iskolában, amikor szombat délelőttönként elmentünk a városkámban egy kedves rajztanárhoz, aki jó időben a kertjében tartotta nekünk az izgalmasnál izgalmasabb rajz órákat. Mai napig emlékszem szinte az összes alkotásra, ami ott készült. De főként arra, hogy ott tapasztaltam meg először az időtlenséget. Elvarázsolt engem. Elvarázsolt a zsírpapírra rajzolt "rózsa ablak" amin a fény átütött és csodálatos színek keltek életre a nap fénysugarai által. Mivel ezek a pillanatok abban a csendes kertben, annyira a lelkembe égtek, és egész életemen át "kísértettek", igazán bármi mást csináltam, tanultam, dolgoztam, mindig ez maradt az etalon, ez amit szeretnék majd egyszer másokkal megosztani. Aztán az utam elég kanyargósan ment tovább, sok utazással, külföldön éléssel, próbálgatással, amiről majd később szívesen mesélek. Az életemben szépen lassan beköltözött minden, ami a csenddel, a tudatossággal, a jelenléttel kapcsolatos. Aztán egyszer csak teljesen tisztán kiviláglott, hogy a művészetet újra be kell hoznom az életembe, a Shiatsu és Mindfulness mellé. Ahogy ez megszületett beiratkoztam egy 3 éves művészetterápia képzésre, arra gondolva, hogy ezt majd tökéletesen össze tudom illeszteni a Mindfulnessel. A Manami előtt volt már egy vállalkozásom, ahol Shiatsuval és Mindfulness oktatással foglalkoztam, de több esemény (köztük az oldalam feltörése és emiatti megszüntetése) miatt egy ponton szükségem volt egy pihenőre, ahol az új vállakozás nyomása és terhe alól megpihenhetek, így hagytam egy szünetet magamnak és 2-3 évig gyermekekkel foglalkoztam. Majd mikor épp már kész voltam újult erővel ismét beletenni a lelkem, egy megszülető saját hivatásba, ismét egy külső esemény miatt, kényszer pihenőre lettem ítélve hosszú hónapokra.
Ezekben a hónapokban a fizikai tétlenség hál'istennek arra kényszerített, hogy alkossak, úgyhogy hónapokig festettem. És ahogy mélyen visszakapcsolódtam lényem egy kispolcon tarott részéhéz, csendben, kedvesen szépen megszületett a Manami is. Hosszú szülés volt, míg azt tudtam magamnak mondain, hogy végre, megszületett az ami autentikusan vagyok, és már nem érzem, hogy valami külső képnek szeretnék megfelelni, hanem valami olyan koholódott meg belül ez időalatt, ami a legtermészetesebben bugyog fel. És ebbe mind a meditáció, az alkotás, a természet szeretete és még a Shiatsu is belefér. Aztán kezdődhetett a sok munka, míg végre tényleg formát öltött minden szinten.

Amikor ilyen pörgős időszak van, hogyan illesszük be a Tudatos Jelenlétet a mindennapjainkba? Számomra a rutin segít, még pedig az, hogy van egy tevékenység, ami amellett, hogy kiüresíti a fejem, a gondolataimat is összerendezni, ez pedig a sétálás, ami mindennapos rutinommá vált az elmúlt 10 évben legalább. Akár milyen sűrű heteket élek át, nem hagyom, hogy ne jusson idő arra, az egy órára, amit kint töltök. Ahol hagyom, hogy az ég megszólítson, hogy a távolság meghívja a tekintetem, az illatok beleivódjanak a sejtjeimbe, ahol az erdő levelein átszűrődő délutáni fény megmelegítse a szívem. Ha épp más nincs, mert nem tudok leülni, füstölőt gyújtani, akkor is kimegyek, hogy találkozzam a világgal. 

És kint amikor minden megérint, akkor egy részem inspirálódik, és születnek meg a képek, és az, amit szerenték másokkal is megosztani. Hiszem, hogy ha megnyitjuk magunkat, a természetnek, akkor a természet fog rajtunk keresztül mesélni.